Ezen az oldalon csak az 1955 után
végzett osztályok névsora illetve tablója, és esetleges osztályhonlapja szerepel.
1952-1956
4., Osztályfőnök:
Andrasovszky Zsuzsanna, Ács Csaba, Ág Katalin, Balog Éva, Balogh Terézia, Balla Katalin, Balázs György, Balázsi Sándor, Bárczi Lujza, Bergmann Anna, Bérczi Gábor, Bodnár Ferenc, Cherny Helga, Detre Tamás, Dévényi Ákos, Dobos György, Domján Mária, Fábos Judit, Felkai Katalin, Fisch Antal, Gáspár Emőke, Gáti István, Gerai Róbert, Goldschmidt Béla, Horváth István, Ivánics Györgyi, Jinda István, Karácsondi Miklós, Káplány József, Kempf Ernő, Koncz Zoltán, Lengyel Mária, Merkly László, Molnár Mária, Miskovics Erika, Nagy Ilona, Nagy Julianna, Nagyiványi Antal, Németh Mária, Papp Mária, Román György, Róka Ágnes, Schäffer Júlia, Sipos Károly, Steiner Vera, Szika Ágnes, Szöllősi Gábor, Tronka Zsuzsanna, Sziráky Miklós, Tomsits Gabriella, Tóth Ferenc, Tóth Mária, Varga Klára, Varga Attila, Vass Edina, Várhalmi Éva, Vigh Etelka, Vogl Irén, Wolf Éva, Vörösmarty Kálmán, Zányi Sándor
1953-1957
4., Osztályfőnök:
Atkári Hedvig, Balassa Zsuzsanna, Baráti Endre, Bézsenyi Tibor, Bognár András, Bock Péter, Bőcs Attila, Csirke Katalin, Csizér Éva, Csordás Péter, Damm István, Dezsényi István, Dobos György, Dorogi László, Dömök Ibolya, Fáhn Péter, Fogarasi Pál, Garas Elvira, Gosztonyi Imre, Hajós Franciska, Hegyi Ervin, Hikkel Ágoston, Horvay Attila, Holländer Éva, Horváth Lajos, Inkei Julianna, Jenei Erika, Kaló Béla, Katonka Ödön, Kemecsei Ilona, Kolosi György, Konkoly Gabriella, Körmendi Ferenc, Kupai Sándor, Kuróczi László, Kutny Mária, Lányi Erzsébet, Lányi Péter, Ligeti Ferenc, Magyar István, Marczik Edit, Marosi Ildikó, Märcz Aranka, Máthé Lajos, Mihály József, Mitó László, Mittermayer Ödön, Molnár Fábián, Molnár Gyula, Nagy Ottó, Német Margit, Oó Lajos, Popp Katalin, Papp Endre, Pongrácz Judit, RÁkos Károly, Reményi Ervin, Somlai György, Stanga Miklós, Steiner Miklós, Stumpf Imre, Szabó Ilona, Szántó Margit, Szántó Mária, Szekeres Anikó, Szenicei Edit, Stár Péter, Szelepcsényi Béla, Szíjjártó László, Tallos Zsuzsanna, Tarkó Elemér, Tich Tamás, Tomcsányi György, Tóth István, Tóth Erzsébet, Tóth Éva, Tumpek János, Varga Miklós, Varsa László, Vastag Ferenc, Vámos Ildikó, Váróczi István, Victor Zoltán
Arnold Mária, Berki Mária, Biró Éva, Boda Erzsébet, Csupor Ibolya, Dénes Mária, Dőry Krisztina, Forgó Ágnes, Garai Katalin, Gattyán Erzsébet, Gábor Zsuzsanna, Harmath Katalin, Kovács Éva, Máté Mária, Mérei Zsuzsanna, Tódor Ágnes, Tóth Judit, Varga Anna, Völgyesi Mária, Bartalus Mária
4.b, Osztályfőnök: Oláh Gyuláné
Antal Klára, Balczer Mária, Balobás Zsuzsanna, Bölcskei Márta, Czakó Mária, Csik Lajos, Farkas Éva, Flaschner Ilona, Forgács Magdolna, Galambos Anikó, Hegyesi Ágnes, Horváth Mária, Kameniczki Éva, Király Gizella, Király Katalin, Kollát Gizella, Komlosán Ilona, Kósa Aranka, Lukács Zsuzsanna, Magyar Valéria, Munkacsi Erzsébet, Nátyi Erika, Nemesi Erzsébet, Pallai Zsuzsanna, Pungor Ernesztina, Puskás Edit Selmeczi Ildikó, Serly Klára, Skopál Zsuzsanna, Steinherz Zsuzsanna, Száraz Emilia, Szilssi Judit, Török Margit, Vágvölgyi Katalin, Vári Mária, Weich Zsuzsanna
4.c, Osztályfőnök: Vrabély Armandné
Ambrus Gábor, Éliás Péter, Faur Tivadar, Fencsik Gábor, Gábor Ágota, Halász Ferenc, Halak Tibor, Havas János, Jakóts László, Kaintz József, Kaieer István, Papp Endre, Rátky György, Rippner Julianna, Soha Erzsébet, Somogyi Péter, Suka Livia, Szabó Gabriella, Szilágyi István, Takács Ágnes, Vizvári Béla
Adler Éva, Barnád Béla, Bolya Piroska, Bragyova András, Csárnyi Katalin, Demény József, Fister Ilona, Garbás Judit, Juhász Erzsebet, Gonda József, Hasszán Judit, Kertai Katalin, Kubó Anikó, Margitai Domokos, Mauthner István, Nagy László, Orosz Mária, Palánkai Éva, Pap György, Pintér Márta, Radányi Béla, Rajz Zsuzsanna, Román Erika, Simon Éva, Simonyi József, Sipos Kálmán, Takács Petronella, Varga Kovács Amarilla, Vályi György
Andor Csaba, Bozóky-Szeszich Ádám, Csajka Péter Pál, Dőry Anna, Eördögh Gábor Ernő, Eszes Gábor, Füstös Levente, Gyüre István, Hernádi Ágnes, Juhász Ágnes, Juhász Ilona, Kálmán László, Kovács Miklós, Kulcsár Katalin, Lakner Mária, Lukács Gábor, Mérő László, Móri Miklós, Pataki Judit, Párdányi Zsolt, Salgó Julianna, Schőn Gábor, Siklósi István, Siska Judit, Somos Endre György, Szabados Katalin, Tátrai Péter Tibor, Varga Ágnes
4.d, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné
Adamis Gábor, Berkecz József, Bucher Mária, Buzna Zsuzsanna, Dóczy Márta, Földesi Gábor, Geri Julianna, Hámos Péter, Hertl János, Hetényi Ágnes, Kállai István, Katona Mária, Kelemen Anna, Kocsis Károly, Kovács István, Kovács Lajos, Kovács Zsuzsanna, Láng Ilona, Lengyel Attila, Makkai István, Márványi Marianne, Mészáros Zsuzsanna, Nagy Erzsébet, Paszternák Lajos, Pikler Magdolna, Rózsa Éva, Ruttkay Éva, Sebes Anna, Serfőző Edit, Soós Mária, Sütő Ildikó, Szabados Mária, Szabó Gabriella, Szabó Éva, Szakács Attila, Szigetvári Ildikó, Varga Róbert, Varga Zsuzsanna
1965-1969
4.a, Osztályfőnök: Mészáros András
Aczél Katalin, Almásy Mária, Balogh Irén, Baranyai Annamária, Barta Irén, Bán Hajnal, Belovai Katalin, Deres Éva, Dévény Ágnes, Donkó Valéria, Ecser János, Farkas Éva, Fazekas Anna, Fazekas Márta, Ferenczi Tamás, Gábri Judit, Gáti Judit, Gláser Erzsébet, Harmati Éva, Hollósi György, Lacfalvi Judit, Lajtai Judit, Lamm Judit, Láng Katalin, Lévai Erika, Nagy Judit, Panyi Ilona, Radó Péter, Sági Katalin, Szmuk Katalin, Szombati László, Tóth Ilona, Vörös Éva, Zachár István
4.b, Osztályfőnök: Arday Andorné
Ács Katalin, Balázs Zoltán, Bertalan Éva, Csajka Anna, Dallos Judit, Gábor Mária, Grósz Gyöngyi, Gucker Mária, Halász Annamária, Horváth Ágnes, Husz Gizella, Kalmár László, Kardos Éva, Kaszmán Károly, Klamár Péter, Kőnig Tamás, Laukó Emma, Molnár Katalin, Molnár Klára, Molnár Zsuzsanna, Münch Margit, Neumann Miklós, Pásztor János, Pintér András, Popovics Béla, Radanovics Géza, Raksányi Éva, Rozmann Judit, Scheer Júlia, Schmidt Éva, Schnábel Róbert, Szakács Etelka, Száfner Éva, Szász Mária, Szegő Péter, Szilágyi János, Tóth Edit, Tumay Ildikó, Udvardy Erzsébet, Varsányi Mária
4.c, Osztályfőnök: Rácz Lajos
Baranyai Zoltán, Békéssy Péter, Bolgár Gábor, Csobádi Péter, Fógel Julia, Gál Éva, Gallina László, Hanák Katalin, Hárs László, Hantaller Eszter, Hernádi János, Jámbor János, Kalán Annamária, Kálmán Katalin, Kocsis András, Köpf Vilmos, Lengyel Tamás, Missik Éva, Nagy Anna, Pap István, Ruzsa Tamás, Sági Judit, Siklósi Miklós, Székely Gábor, Téglás László, Tóth Katalin
4.d, Osztályfőnök: Szelezsán Jánosné
Adamis Géza, Agárdi Magdolna, Barna Zsuzsanna, Bettenbuch Mária, Bohák Ágnes, Csizmadia Zsuzsanna, Edelényi Péter, Hamvas Katalin, Héber Gábor, Hölgyesi Györgyi, Jankovich László, Katoska József, Károlyi Katalin, Keresztes Dezsó, Kőhalmi Erzsébet, Loósz Alfréd, Maróti Magdolna, Márton Ilona, Molnár Márta, Móricz Katalin, Nagy József, Papp Irén, Pósta Ágnes, Reider Erzsébet, Schivella Ágnes, Stiebel Alice, Szávoszt Annamária, Szeiler Erika, Tolnay Gyula, Török Adrienne, Vágvölgyi Éva, Vendel Andrea, Vörös Péter
1966-1970
4.a, Osztályfőnök: dr. Tegyey Imréné
Balázs Borbála, Beer Edit, Bukor Judit, Császár Zsuzsa, Csomor Lajos, Érdi Péter, Gyulai Márta, Illés Angéla, Kádas Miklós, Kádár Judit, Klimó Péter, Koncz Mária, Kristó Katalin, Kucsera Mária, Lajtai György, Makai Katalin, Miskolczi Tamás, Molnár Valéria, Nagy Zsuzsa, Oblath Gábor, Padányi Ágnes, Paróczy Zsuzsanna, Rétai Gábor, Salamon Gábor, Szilágyi Ágnes, Timár József, Urbancsek Gábor, Varga Judit, Várkonyi László, Vigh Mária
4.b, Osztályfőnök: Apró Pál
Bánó Ildikó, Bozó Zoltán, Bruckner Jolán, Csammer Ildikó, Csáki László, Fekete László, Gróh Andrea, Kakuk Györgyi, Kisfaludy Annamária, Kovács Mária, Kőszeghy Péter, Kruj Éva, Megyeri László, Moravusz Éva, Nagy Imre, Németh István, Palotás Anna, Pádár György, Rábai Zsuzsa, Ritter Gábor, Seres Eszter, Simonyi Vilmos, Somogyi Éva, Srankó Géza, Szabó Márta, Szász Vera, Tamási Beatrix, Tota Györgyi
4.c, Osztályfőnök: Gartner Éva
Antal Krisztina, Bauer Katalin, Csepiga Zoltán, Csikvári András, Csörsz Ágnes, Deme Kálmán, Fatér Tibor, Gajdács Ibolya, Gyárfás Róbert, Győry Jenő, Kemény András, Kéhli Erika, Korom Brigitta, Lengyel Erzsébet, Liszli Mária, Magyar Árpád, Mezei Imre, Morvai István, Németh István, Pataki János, Pintér Veronika, Sámuel Ágnes, Schwán Péter, Szakács Katalin, Szengofszky Oszkár, Szőke András, Szőke Mariann, Takács Péter, Tóth András, Váradi Judit, Várhegyi Éva, Veres Erzsébet, Vigh András
4.d, Osztályfőnök: dr. Győrvári Istvánné
Balogh Judit, Baranyai Erzsébet, Bokor Péter, Csomay Zsuzsanna, Domokos Zsuzsanna, Dózsa Mariann, Fazekas Éva, Fellegvári Irén, Fischer Albert, Forgách Mária, Juhász Éva, Kittrich Magdolna, Korbély Judit, Kutrovics Aranka, Lengyel Annamária, Miklós Antal, Nagy Erzsébet, Nagy Katalin, Novotny Júlia, Pintér Erika, Rippner Zsuzsanna, Simon Krisztina, Sinka László, Szinell Iván, Varró Ágnes, Volenszki Mihály
1967-1971
4.a, Osztályfőnök: Vrabély Armandné
Béni Gabriella, Bérczes István, Béres Péter, Bors Zsuzsanna, Deres Erzsébet, Diczku Olga, Domaniczky Katalin, Erényi Piroska Ferenczi Zsuzsanna, Gábri Katalin, Gottlóz Irén, Hámori András, Kapor Ildikó, Katona Mária Kisgyörgy Sándor, Kias Zsuzsanna, Koczó Mária, Koletár Zsuzsanna, Koncz László, Kovács Julia, Kristóf Ágnes, Kubesch Mária, Majsai Éva, Mányai János, Menyhárt Ildikó, Molnár Anikó, Molnár Katalin, Noszkay Ágnes, Pápista Márta, Párdányi Zsuzsanna, Sarbó János, Schermann Mária, Simonics Péter, Subják Judit, Szakács János, Szántó Éva, Tóth Béla, Vaskuti András, Váczi László, Vári Zsuzsanna, Zrinszky Miklós
4.b, Osztályfőnök: Pártos Vera
Barna Péter, Bérczy Róbert, Bisztray Dénes, Bódi Rozália, Czéh Mária, Csomor Erzsébet, Fabók Zoltán, Fekete Ferenc, Hoffer János, Juhász Ibolya, Kenyeres Aranka, Kenyeres Sándor, Konkoly-Thege István, Kiss Mária, Kocsis Géza, Konnerth Dániel, Kovács Nóra, Máté György, Máté Éva, Nagy Géza, Nagy Károly, Novotny Klára, Pfaff András, Pintér Károly, Regős Éva, Rieperger Katalin, Stiebel József, Szepesi Katalin, Szigetvári János, Tarnawa István, Tóth József, Tóth Kálmán, Tóth László, Varga Magdolna, Várhelyi Zsuzsanna, Vas János, Vigh Katalin, Zámolyi Ferenc
4.c, Osztályfőnök: Koroknay Istvánné
Angyal József, Ágoston Péter, Bartholy Judit, Bökönyi Tibor, Bruckner Lívia, Donga György, Faragó Miklós, Gödöllei Margit, Gyimesi András, Hosszu Ferenc, Juhász Judit, Kacsuk Péter, Karády Ilona, Kiss Ipoly, Kollár József, Kökényesi György, Kuhár János, Lehőcz Ágnes, Pongrácz Gyorgy , Róna Julianna, Sváb János, Szalontai Árpád, Szigeti Tamás, Szlachányi Kornél, Tóth Ágnes, Ury László, Zárbok Zsolt
4.d, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné
Adler Tibor, Alföldi Edit, Bogdán Imre, Burkus Pál, Csipán Anna, Demeter Mária, Diósdi Zsuzsanna, Erdélyi Mariann, Farkas Mária, Forgács Julianna, Gacsal Péter, Gádor Gizella, Gál Márta, Jámbor János, Kárpáti Márta, Klein Márta, Komendó Ildikó, Kovács György, Kuti György, Lengyel Ágnes, Linhárt Anna, Lónyai Veronika, Marjai László, Mayer Edit, Mihók Katalin, Monos Mihály, Nagyiván Katalin, Nádai Ágnes, Romhányi Erika, Robzroy Aranka, Sóki Ágnes, Spuriga Julianna, Stefán Ágnes, Szabó Edit, Szabó Tibor, Szegedi Zsuzsanna, Sztakó Péter, Tőrös Ágota, Vastagh János, Várkonyi Ágota
1968-1972
4.a, Osztályfőnök: Nagy Katalin
Choán Hedvig, Diamant Katalin, Egry Flóra, Érdi Júlia, Friss Katalin, Galambos László, Hamza Kornélia, Hanula Ágnes, Hargitay Márta, Havas Gábor, Horváth Éva, Katona Krisztina, Katona Zsuzsanna, Kövesdi György, Lantos Klára, László Rozália, Lendvai Judit, Lőrinc Júlia, Mester Anna, Molnár Magdolna, Nagy Anna, Nudelmann László, Orosz Éva, Pallai Gabriella, Paróczy Erzsébet, Pataki Éva, Perlaki Katalin, Pesti Ildikó, Pozsonyi Veronika, Róna Andrea, Striker Sándor, Tóth Erzsébet, Török Zsuzsanna, Várkonyi Judit, Vörös József
4.b, Osztályfőnök: Bankó Károlyné
Ádám Eszter, Baranyai Ágnes, Béky László, Blaskó Balázs, Bolgár Ágnes, Detre Katalin, Domokos Katalin, Elekes Katalin, Eörsi János, Fekete Beatrix, Fenyő Ágnes, Gere Anna, Halmi Gábor, Havas Klára, Hász András, Hegedűs Etelka, Hettig Ágoston, Jancsik István, Kiss Éva, Kovács Andor, Kovács Katalin, Kölcsei István, Merész Éva, Mihály Paula, Nedbál Ervin, Pamuk István, Révész András, Ruffy Varga Miklós, Sárdi Márta, Solymossi Sándor, Somló András, Somogyi Vera, Stefanicz Ágnes, Szabó Zsuzsa, Szórádi András, Tálosy Eszter, Tóth László, Ujlaki Ildikó, Ujvári Judit, Verőczi Gábor
4.c, Osztályfőnök: Ratkó István
Adorján Noémi, Balogh András, Csécsi János, Elekes Sándor, Erdei Péter, Földes Tamás, Földvári Csongor, Hárs György, Kelen Miklós, Kertész András, Kiss Péter, Komlósi János, Kovács László, Miskolczy Gyula, Móri Tamás, Nemeskéri István, Németh Erika, Óvári Miklós, Párkány Erszébet, Patkós Katalin, Rudas Tamás, Sepsey Katalin, Siklós Tamás, Székely Judit, Szűcs Katalin, Tamás Péter, Tordai Miklós, Varga Gusztáv, Varga István, Varga Károly, Varga Sándor, Varga Vera, Vizer Gábor
4.d, Osztályfőnök: Bánki Viktor
Ágoston Katalin, Balázs Éva, Balogh Ágnes, Balogh Erzsébet, Bárdi György, Bártfai Zsuzsa, Bereczky Judit, Birkás Miklós, Cserdi Éva, Gáti Gyula, Gönci Péter, Horváth Erzsébet, Joó Ferenc, Kispál Éva, Kiss András, Knóth Ákos, Kovács János, Kővári Borbála, Magyar Judit, Mareczky Gabriella, Morvai Edit, Nagy László, Neumann Olga, Soós Anikó, Szabó Ildikó, Szabolcsi Zsuzsa, Szeiler Erika, Szőnyi Éva, Timár Béla, Tóth Erzsébet, Tóth Éva, Varga Zsuzsa, Vezér Lajos
1969-1973
4.a, Osztályfőnök: dr. Hamar Józsefné
Antal Beatrix, Barát Júlia, Benedek Katalin, Botos Hajnalka, Cserepi Mária, Dárdai Júlia, Délceg Katalin, Entz Boldizsár, Gyuska Györgyi, Halász Csilla, Horváth Ildikó, Horváth Mária, Jászberényi Katalin, Karda Erzsébet, Kocsis Aranka, Lépesfalvi Zoltán, Lestár Györgyi, Márton Ágnes, Matakovics György, Németh Aranka, Padányi Éva, Szabados Júlia, Szecsődy Péter, Szilvássy Éva, Szőllősi Ágnes, Terjéki Tünde, Török Györgyi, Várszegi Ágnes, Virág Mária, Winand Ágnes, Wirth Ádám, Zárbok Ottó, Zsoldi Ildikó
4.b, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné
Bagi Katalin, Balázs György, Bozzai Rita, Csepiga Éva, Frőlich Erzsébet, Fülöp László, Füredi Gyula, Jagoschitz Katalin, Jurka Rozália, Kalapács János, Katona Edit, Kelemen József, Keresztes Mária, Koncz István, Máté Ágnes, Mosánszky Zsuzsanna, Németh Mária, Nyikos Ilona, Pataki Judit, Puruczky Klára, Sághy Judit, Séfer Ferenc, Sikesdi Rozália, Somogyi Ágnes, Soós Klára, Schober Zsuzsanna, Szabados Krisztina, Szabó Ágnes, Szabó Gyöngyi, Szabó Mária, Szabó Márta, Szabó Márta Éva, Szekula Gábor, Tóbel Zsuzsanna, Tőkés Jolán, Varga Tamás, Szendrői Péter
4.c, Osztályfőnök: Rácz Lajos
Bodnár Ferenc, Császár Gyula, Cséplő Gábor, Deák Péter, Fehér János, Frank Rózsa, Frey Gábor, Gulyás József, Haty Sándor, Hrivó Árpád, Kasza Éva, Kémeri Viktória, Lontai Mária, Lőrincz András, Marcsik Rómeo, Mizsei Kálmán, Molnár Ferenc, Molnár Lajos, Muck Tibor, Nagy Zoltán, Oláh Vera, Pallagi Dezső, Párkány Katalin, Rédei Ottó, Siegl Attila, Szalai-Dobos István, Szentpéteri József, Tokody László, Tóth Annamária, Varga Mária
4.d, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Bagi András, Baka Edit, Balogh Iván, Balpataki Imre, Baracsi László, Bánai Györgyi, Bedő Imre, Bende Rozália, Bogdán László, Csintalan Sándor, Dobor Gábor, Dunajszki Zsuzsanna, Farkas Tibor, Fekete Szilveszter, Galántha György, Gilvácsi Zsuzsanna, Guttmann Angéla, Jakab Gábor, Kálmán Ferenc, Kovács Péter, Kovács Sándor, Kövesdi Vera, László Márta, Lorschy András, Makai László, Molnár István, Neltz János, Pressburger Ferenc, Rapant Henrietta, Réti Zsolt, Somló András, Somos Éva, Szabó István, Szilágyi László, Tarnai Gyula, Tárczy Péter, Urbancsek László, Varga András, Varga György
Baki Erzsébet, Bolla Ágnes, Brezányi Beatrix, Buday József, Cserepkai Klára, Farkas Katalin, Fábri Gabriella, Fekete István, Fekete Gyula, Filó Imre, Földi Gábor, Horváth Imre, Kertész Béla, Kom Mária, Kucharovic Piroska, Magyar László, Makk Katalin, Mohácsy András, Nádor Zsuzsa, Oláh Gabriella, Posza Anna, Romácz Márta, Sóki Edit, Sólyom Mária, Somogyi Mária, Szappanos Attila, Székely Gábor, Szücs Attila, Szücs István, Urbán Ferenc, Vadla Viktor, Vörös Csilla, Simon Gusztáv, Rédei Ottó
4.c, Osztályfőnök: dr. Győrvári Istvánné
Borbély Albert, Boros Péter, Butor Dezső, Czirok Gábor, Dézsi László, Dolmányos Zsuzsanna, Fabu Ágnes, Fazekas László, Fodor András, Fördős József, Gábos András, Juhari Katalin, Kelen Gábor, Keresztes Iván, Kuhár György, Lakner Péter, Lepcsényi Gyula, Meszéna Géza, Molnár György, Molnár Mária Györgyi, Müller Marianna, Nagy Csaba, Petőcz György, Szalay Péter, Szöllős László, Tarnawa Anna, Uzonyi György, Zahalka Géza
4.d, Osztályfőnök: Gartner Éva, Bényei Károly
Aranyosi Judit, Bácskay Nóra, Biró Tamás, Bohunka T. Csaba, Bokányi Zoltán, Boross László, Czikó Miklós, Deli Zoltán, Egri Zoltán, Fodor Erzsébet, Harangi Ágnes, Horváth Zsuzsa, Kiss Erszébet, Koczka György, Lukács Rezső, Miklós Barnabás, Nap Sándor, NémethTibor, Ötvös János, Paizs Nóra, Patay Ágnes, Pálmai Kálmán, Petőcz Gábor, Pongó György, Rédly Béla, Szakács Judit, Szanyi Tibor, Szkupien Rudolf, Szmodis Péter, Takács Alajos, Tamás Antal, Tóth István, Wagner László, Zádor István
1971-1975
4.a, Osztályfőnök: Istók Katalin
Abaházi Márta, Asbót Julia, Bánd Lillian, Borbély Zsuzsanna, Futó Anna, Groholszky Judit, Hargitay Emese, Herczóg Zsuzsanna, Józsa Natália, Karsai Ilona, Kádár Erzsébet, Kárpáti Mária, Kárpáti Denise, Kézdy Katalin, Knáb Magdolna, Kohári Zsófia, Konyher Ilona, Krammer Klára, Lepsényi Gabriella, Maár Judit, Maros Judit, Mathuny Anikó, Mészáros István, Molnár Erzsébet, Nagy Ilona, Nagy László, Szabó Hilda, Szabó Katalin, Szaszkó Erzsébet, Szilágyi Erzsébet, Tiszeker László, Tóth Margit, Vietorisz Ágnes, Völgyi Tamás
4.b, Osztályfőnök: dr. Mohácsy Lászlóné
Bolvári Mária, Csendes Évra, Dettrich Csaba, Dörnyei Ágnes, Fesztbaum Anikó, Hetényi László, Holecz Ervin, Horváth Márta, Juhari Zsuzsanna, Kalmár Irén, Kerényi Tibor, Kimmel Edit, Kipila György, Kundela Edit, Kovács László, Laky Zoltán, Leichtner Tamás, Makra Ildikó, Mihalek Lajos, Napfényi Violetta, Németh Gábor, Németh Ildikó, Petrovics Annamária, Pleszkán Éva, Radics Zsuzsanna, Szilágyi Hedvig, Tinódy Imre, Tompa Zsuzsanna, Tóth András, Sólya Éva, Szabó Enikő, Szalai Julianna, Szijjártó Zsuzsanna, Tóth Gyula, Törköly Róbert, Zártos Judit
4.c, Osztályfőnök: Vrabély Armandné
Beck László, Éltető László, Fekete Elvira, Ferenczy Tibor, Geréb Erzsébet, Hajdu György, Horváth Ágnes, Jakab Tibor, Kovács Péter, Kuti Julianna, Lelkes András, Medgyesi András, Németh Ildikó, Pálmai Péter, Polyák Ildikó, Réti Zoltán, Rozgonyi Zsuzsanna, Szabó Zsolt, Szelecki György, Tokodi Jenő, Tóth Csaba, Törő (Fazekas) István, Törő (Fazekas) László, Vajda László, Weiser Gusztáv
4.d, Osztályfőnök: Koroknay Istvánné
Albu László, Arany László, Balogh Tamás, Balogh Zoltán, Berki Ildikó, Bognár Sándor, Borsi András, Demjén Zoltán, Farkas István, Groma István, Hamza István, Hámori Miklós, Helmich Tibor, Kákonyi József, Kálmán Éva, Kéger Ferenc, Kokas Ignác, Magyar László, Merényi Péter, Nagy Károly, Nagy Péter, Nád János, Novák István, Palai Lajos, Pintér Tibor, Simonfi Sándor, Somodi Tibor, Spányik László, Süveges Péter, Szabó Antal, Szabó György, Szabó Ildikó, Szumelidisz Sándor, Szücs Erika, Tasnádi Ágnes, Tolnai Tibor, Vitár István, Zsótér István
1972-1976
4.a, Osztályfőnök: Bankó Károlyné
Becker Livia, Benyuska Magdolna, Bérczi Péter, Csáki József, Csikós Ildikó, Esztegár Iván, Éltető Katalin, Finta István, Gárdos Zoltán, Gönci Gábor, Hoppe Marianna, Horling Katalin, Jakab Katalin, Jakabfi Júlia, Jánoska György, Jelenics Krisztina, Kállai Éva, Kézdy Klára, Kormos Györgyi, Kovács Ildikó, Kovács Anna, Kulcsár Valéria, Lénárt Mariann, Mirkovics Anikó, Mógor Gabriella, Paláncz Mária, Pataky Eszter, Pércsy Zsuzsanna, Rév András, Solymosi Judit, Szabó Edit, Szabó Győző, Szabó Klára, Szántó Judit, Szelecki Zsófia, Végh Endre
4.b, Osztályfőnök: Győrffy Bertalanné, Apró Pál
Bányai Rita, Bátonyi Györgyi, Bernáth Györgyi, Bodai István, Csabay Zsolt, Cserge Diana, Csikós Illés, Derdák Aranka, Fabu Katalin, Gláser Zsuzsa, Haas Zsuzsa, Halmágyi Péter, Horváth Erzsébet, Horváth Éva, Horváth Zsuzsa, Ihm István, Jáger Attila, Kiss Zsuzsa, Klauber Veronika, Kovács Angéla, Kovács Gábor, Kupovics Márta, Kurucz Andrea, László Erzsébet, Majoros Judit, Makai Tamás, Miklós Katalin, Nádas István, Osváth Tamás, Papp Éva, Pálvölgyi Rita, Szabó Benjamin, Tarcsay Zoltán, Tóth Erika, Tóth Györgyi, Urbán Ágnes, Varga Klára
4.c, Osztályfőnök: Simon Zoltán
Bátky Zsolt, Bella Erzsébet, Csibra Gergely, Döngölő Ibolya, Flórea György, Fried Katalin, Jani Gábor, Jónás Béla, Juhász Csaba, Kiss Sándor, Kornis Kálmán, Krasznay Judit, Láng Béla, Miklós Dezső, Mohácsi Kálmán, Molnár Tamás, Papp László Dezső, Pecze Zoltán, Pintér Ágnes, Rigó István, Ságody Lóránd, Somlai Zoltán, Takács Gábor, Tamás Gábor, Telek József, Varga Gábor, Vőneki Zsolt
4.d, Osztályfőnök: Pártos Vera, Arday Andorné
Bauer Krisztina, Bozi Lajos, Dánielisz Zsuzsa, Deli Árpád, Fábián Gábor, Fehér László, Friedl Lajos, Halász Éva, Hári Zsuzsanna, Horváth Károly, Ivanics Zsolt, Kiss Borbála, Kiss Tibor, Kom Zsuzsanna, Komora János, Krajcsi Tibor, Laczó László, Lukács Tibor, Marczisovszky László, Nemessányi Attila, Osztódi József, Pétery Zsuzsanna, Polyák József, Poznik Miklós, Reichardt Géza, Reinhart Attila, Ruffy Varga Gábor, Soós Balázs, Szalai Lajos, Szalay István, Török Katalin, Vámossy Ferenc, Várkonyi László, Vánai Péter
1973-1977
4.a, Osztályfőnök: Tarnóczy Lászlóné, Bánhegyi László
András Éva, Balogh Judit, Berta Judit, Dencsi Erika, Fancsalszky Gábor, Frank Andrea, Gábor Judit, Gémesi Mariann, Gyenes Ildikó, Halápi Magdolna, Hoffer Andrea, Kallós Éva, Kiss Tamás, Kogelmann Judit, Kontler László, Kucsa Éva, Laboncz Ildikó, Nagy Adrienne, Orosz Rózsa, Remete Katalin, Révbiró József, Serb László, Somogyi Ildikó, Stark Zsuzsanna, Szalay Katalin, Takács Mária, Takács Tibor, Tóth Mária, Varga Ágnes, Vincze Ildikó, Wéber Rita
4.b, Osztályfőnök: Szilágyi Imréné, Szókontor Pál
Balogh Miklós, Bősze Tamás, Breuer Judit, Csáforda Éva, Felföldi Imre, Gönczi Ildikó, Hévizi Ottó, Horváth László, Imre Gabriella, Kardhordó György, Kelemen Gábor, Kertész Károly, Kiss Zoltán, Kovács Pál, Kölcsényi Attila, Kun József, Kuznyák Erzsébet, Magyari Erika, Major András, Márton Gyula, Mátyás Péter, Molnár Gábor, Oláh Júlia, Paár László, Péter Csilla, Rátkai Zoltán, Ribai András, Sallai Mária, Sellei Gabriella, Sitkei Klára, Suska Ilona, Tapodi Ágnes, Tassy Rita, Tiba Gyöngyi, Tukarcs Zsuzsanna, Zolnai Zsófia
4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Bagoly Márta, Barabás Tibor, Bánlaki József, Berencsi Béla, Bihaly Márton, Boros József, Flack Sarolta, Friedl Katalin, Fritzlauf Mária, Garamszegi Lívia, Hargita Zsuzsanna, Horváth Csilla, Horváth Judit, Jahl Attila, Jeneczky László, Kovács Gabriella, Lengyel Gábor, Mártonffy Miklós, Mérő Katalin, Mészáros Csaba, Nagy János, Nagy Zoltán, Nyersbakó János, Pallai Katalin, Rencz Katalin, Révész Árpád, Ságody Lőrinc, Solt Péter, Szeibert András, Székely Zsuzsa, Szerencsés László, Tóth Ágnes, Trexler Tibor, Valet Imre
4.d, Osztályfőnök: Bánki Viktor, dr. Győrváry Istvánné
Báhidszki István, Bálint Péter, Decsi Gábor, Dorozsmai Péter, Földes Ferenc, Hanula Barna, Hermann János, Kálmán Tibor, Kárpáti András, Koltai László, Kormány Irén, Kovács István, Kupor Lajos, Lantos Ferenc, Lantos Tamás, Markovits Gábor, Májer István, Márkus József, Miklós Mária, Molnár József, Papadopulosz Péter, Péter Zoltán, Pix Gábor, Romhányi György, Sági Mária, Siska János, Solymosi Péter, Szabó Eszter, Szabó János, Tánczos Csaba, Török János, Varga Katalin, Vasvári Zoltán, Wágner Alfréd, Wágner Tibor, Zeisel Tamás
1974-1978
4.a, Osztályfőnök: Trencsényi Borbála
Balaton Mariann, Balogh Ildikó, Bertalan Zsuzsanna, Boldizsár Judit, Császár Gertrud, Cseplye Ilona, Fon Gabriella, Gáspár Csilla, Gilvácsi Györgyi, Götz Mária, Horváth Péter, Imre Ildikó, Kocsis Natasa, Kovács Márta, Kovács Zsuzsanna, Majsa Katalin, Mányi Andrea, Medgyesi Zsuzsanna, Mikó Orsolya, Nagy Aranka, Nagy Ferenc, Nagy Róbert, Németh Jenő, Oszadszky Katalin, Réti Tamás, Simon Andrea, Simonovics Erzsébet, Skrabák Zoltán, Spányik Klára, Szabó Ágnes, Szendrei Attila, Szimov Adrienne, Tasnádi Csaba, Vajda Zsuzsanna, Willing Marianna, Zsombik Anna
Adamecz László, Antalóczy Zoltán, Atyafi László, Azor Györgyi, Balogh Melinda, Bácskai Erika, Boda Judit, Bozsó Anna, Chioreán Gabriella, Domokos György, Göttler Gábor, Hamar Márta, Horváth Attila, Horváth Lajos, Jároli Erika, Kiss Klára, Kovács Andrea, Kovács Gábor, Kurucz Judit, Maróti Károly, Megyeri Zsuzsa, Molnár Melinda, Molnár Tibor, Nagy Éva, Németh Éva, Nemeskéri Róbert, Pogáts Éva, Riznicsenkó Anikó, Sáska Szilvia, Schmidt Beatrix, Somogyi Katalin, Szabó Katalin, Szekeres Ferenc, Tóth László, Veszeli György
4.c, Osztályfőnök: Dobos Gábor
Arany Zoltán, Bozóky-Szeszich Elek, Dienes Miklós, Domonkos Miklós, Fekete Gábor, Fürbusz Ferenc, Gombócz Gábor, Haris Csaba, Hellebrandt László, Kovács Katalin, Laczkó György, Lendér Lajos, Mihályfi László, Nemes László, Oláh Zsuzsanna, Polák Noémi, Siklósi József, Stadler Miklós, Szeibert József, Szécsényi Gábor, Székely László, Tóth Gábor, Turi Attila, Ulmann István, Vajda Júlia, Vasvári László, Vig Zoltán, Visi Dezső
4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly
Balázsy Béla, Balogh Ferenc, Brigancz János, Czibulka Gábor, Csernus Árpád , Czinkóczky Anna, Darvas Gabriella, Dobos Ferenc, Fidler Péter, Földvári Gábor, Garajszky István, Gehl Henrik, Gerber Gábor, Kele László, Kerti Ottó, Kovács László, Kovács Péter, Kőrösi Attila, Mészáros Gábor, Mocsáry László, Moroián György, Perényi Tamás, Petrics Péter, Rohács Etelka, Rózsahegyi Péter, Steinbach Sándor, Szabó György, Szabó Tamás, Szigetvári Csaba, Szuromi Livia, Tengerdi András, Trombitás Gábor, Vajda László, Vámossy Zoltán, Vig Ferenc, Zártos Tamás
1975-1979
4.a, Osztályfőnök: Mohácsy Lászlóné
Aczél Judit, Auguszt Izabella, Bánkfalvi Ágnes, Bányai Gabriella, Csernyánszky Katalin, Csikós Erika, Drexler Erika, Erdei Ottilia, Farkas Katalin, Györgyi-Szabó Marianna, Hedvicsek Judit, Horváth Ágnes, Horváth Ágnes Éva, Kiss Ildikó, Kronstein István, Lukács Ágnes, Molnár Ilona, Nagy Enikő, Oravecz Ágnes, Popper György, Nemesi Veronika, Sárvári Judit, Selmeczi Zsuzsanna, Szabó Sára, Szalai Erzsébet, Szegedi Ágnes, Tomolák László, Vándor Tamás, Zsigmondi Éva
4.b, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné
Baják László, Baktai József, Bencsik Zsuzsanna, Bodnár Géza, Brasch Andrea, Czikó Éva, Csomor Róbert, Csuvár Erzsébet, Dudik János, Fábián Judit, Felföldi László, Jécsai György, Kasza Ágnes, Kerekes Gábor, Konkoly Eszter, Kukovics Gábor, Kürthy Judit, Lehoczki Júlia, Lőrincz László, Müller Erika, Pallagi Katalin, Pintér Zsuzsanna, Sarlay Katalin, Solymosi Zoltán, Szabó Beáta, Szabó Miklós, Tóth Anita, Trencsényi Zsolt, Ujlaki Emőke, Vajai Csilla, Veres Imre
4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné
Artner Annamária, Cseri István, Erdélyi Tamás, Forgács Péter, Gyuraskó Gábor, Hartmann Attila, Huszti János, Kaszás Mária, Király Endre, Kovács Erzsébet, Kovács István, Murányi Miklós, Németh Károly, Németh Tibor, Schwarc Péter, Simon Tibor, Szabó Csilla, Szabó Károly, Szász Rita, Szekeres Gábor, Tokody Éva, Tóth László, Varga Dániel, Varga Ildikó, Werlein Ferenc, Winkler Róbert, Zanati Beáta
4.d, Osztályfőnök: Istók Katalin
Albert Katalin, Bakonyvári Judit, Basa Károly, Blaha Magdolna, Blaskó Sarolta, Ecker Károly, Fábián Tibor, Fenyő Róbert, Gévai Emil, Gyura Annamária, Hegedűs János, Katona István, Klasánszky Zita, Kolba Mihály, Masznyik Csaba, Mátrai István, Molnár Sándor, Nagy Zoltán, Pál Vilmos, Rákóczi Péter, Schronk László, Szász Gábor, Szekér András, Szigyártó Gábor, Szilágyi Ferenc, Zsadányi Péter
1976-1980
4.a, Osztályfőnök: Simon Zoltán
Andornaki Edit, Balogh Edit, Billus Daniella, Bogya Piroska, Bohus Erika, Bordács Zsuzsanna, Bölcskey Anna, Farkas Andrea, Fekete Andrea, Gittlár Kinga, Grósz Judit, Hargitai Erika, Hargitay Nikolett, Hegyi Ágnes, Hellner Éva, Kaiser Ildikó, Krajcsovics Ágnes, Lukács Mária, Maráz Hcdvig, Nagy Ágnes, Pap Ágnes, Pap Györgyi, Paróczai Katalin, Péczi Andrea, Sipos Gabriella, Timár Katalin, Tóth Franciska, Zlatev Katalin
4.b, Osztályfőnök: Dobosné Sárvári Judit, Szászné Simon Judit
Áj Antal, Bartos Éva, Benyovszky György, Borsody József, Ceglédi Judit, Cseh Tibor, Farkas László, Gajduschek György, Hámos Éva, Horváth Zoltán, Hrabovszky Katalin, Hutlassa Tamás, Iring Zoltán, Karsay Ferenc, Keleti Ágota, Képiró Zsuzsanna, Kleberc Attila, Kunos Mária, Korom Melinda, Kovács György, Kővári Klára, Mizsér Emese, Németh Zsuzsanna, Putnoky Ágota, Radácsy Katalin, Rákóczi György, Sághy Tibor, Slezák Gabriella, Szathmári György Sziráki Ibolya, Tóth Sándor, Vissy Zsolt
4.c, Osztályfőnök: Pataki János
Angyal Tibor, Benedek Csaba, Besenyi Tibor, Bodai Gabriella, Gajdos Ákos, Galbicsek Győző, Gál Csilla, Gödöllei Éva, Hátsági Zsolt, Henter Zsolt, Keliger Pál, Kovács Márta, Molnár Zsuzsa, Ócsvári Gábor, Reményi Péter, Rohály Gábor, Stark Attila, Sugár András, Szabó Zsuzsa, Tajti Ilona, Urbán László, Valet Béla, Vavrik Tamás, Vekerdi Ágnes, Végvári Ágnes, Vigh Tamás, Ziaja György, Zobor Zsuzsa, Zsifkov Tibor
Bánhidy Ferenc, Berki Zoltán, Bényei Miklós, Borbély Gábor, Csata József, Csolakov Csaba, Kanti Attila, Ketler István, Kosztolánszky Zoltán, Krizsán András, Laczik Pál, Liptai Margit, Nagy Katalin, Nyeste Gábor, Nyitrai Éva, Otta András, Psotta Tibor, Scheller Ferenc, Sugár László, Szabadi Zoltán, Szamosi Tibor, Szentmáriay István, Szilágyi Géza, Tóth Pál, Utassy Vilmos, Valter Krisztina, Vona István, Yasar Sevil
1977-1981
4.a, Osztályfőnök: Tiber Zsuzsanna
Bebők Gabriella, Bezzeg Judit, Botlik Ildikó, Cseri Márta, Dobos Krisztina, Élő Nóra, Fóti Gabriella, Handl Ágnes, Katona Katalin, Károvics Éva, Kelemen Judit, Kiss Éva, Kocsis Vilmos, Leitner György, Lendvai Gabriella, Lienhardt Krisztina, Majoros Rita, Mandula Katalin, Mázsár Mónika, Orosz Ferenc, Perczel György, Rusznák Györgyi, Simor Zoltán, Sultisz Anikó, Szabados Edit, Szabó Csilla, Szabó Ildikó, Szekeres Ildikó, Tamás Tamás, Vajda Magdolna, Zagyi Ildikó
4.b, Osztályfőnök: Pártos Vera, Hosszú Gyula
Albu Katalin, Ákos Judit, Bajomi András, Beleznai Gábor, Bényi Zsuzsanna, Czine József, Domiter Edit, Dyékias Ottó, Fehér Attila, Fenyvesi Katalin, Gerber Mónika, Hammer Péter, Kiss Róbert, Korda Ágnes, Kovács Erika, Markovits Péter, Máté Gábor, Mendel Vera, Pétervári Eszter, Pölcz Katalin, Segesdi Borbála, Seidl János, Somvári Gabriella, Szabó Magdolna, Takács Márta, Vigh Anikó, Zsifkov Ágnes
4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Ács Imre, Biernaczky Adrienne, Bus Jenő, Cserháti Ilona, Fekete Imre, Fekete István, Gál György, Gerebenits Éva, Groma Virág, Hamar Olga, Horváth Gabriella, Horváth Zoltán, Lelkes András, Litványi Péter, Máriás György, Meszéna Alice, Németh Tamás, Salavardics Vera, Orbán Katalin, Orehoczky Judit, Pásztor Szilárd, Princz Ferenc, Quittner Gusztáv, Ruff János, Schuster Erika, Seregi György, Szászvárosi György, Szekerka András, Szlama Mihály, Tóth László, Tuba Zoltán, Záhonyi Zsolt
4.d, Osztályfőnök: Taksony Györgyné
Bagi Ákos, Banok Igor, Bánhegyi Ferenc, Budai Patroklosz, Budai Zsolt, Bulandra Leonóra, Császár Zoltán, Csorba László, Fiser József, Füzesi Tibor, Horváth Miklós, Juhász Nándor, Kerényi Gábor, Laki András, Maár Zoltán, Mátyássy Edina, Meskó Géza, Mészáros István, Mikulás Miklós, Nagy László, Rácz Imre, Sárdi Tamás, Szirmai Ferenc, Tácsik László, Vigh Andrea
1978-1982
4.a, Osztályfőnök: Dobosné Sárvári Judit
Bellák Tamás, Benyák Judit, Borbély Márta, Czérna László, Csányi Éva, Drixler Ildikó, Feragó Márta, Fodor Éva, Fürbusz Krisztina, Galbicsek Rita, Gerebics Mariann, Gombosi Marianna, Gorilovics Tamás, Györgyi Szabó Kinga, Hernádi István, Kelemen Csaba, Kovács Ferenc, Kovács Gábor, Nagy János, Nagy Tamás, Oldal Mária, Ollé Gabriella, Orbán János, Palovecz Gábor, Parragh Zoltán, Pusztai Erzsébet, Réczicza István, Schnitta Andrea, Simon Krisztina, Smigura Zoltán, Szegedi Magdolna, Varga László, Virágh Zsuzsanna
4.b, Osztályfőnök: dr. Fried Ilona
Baján Gabriella, Baráth Ágnes, Benkő Viktor, Bittera Erzsébet, Budavári Katalin, Bulinszky Marianna, Csernus Péter, Demkó Ferenc, Donáth Zoltán, Felkai Csaba, Gittlár Krisztina, Godács Ildikó, Gyurkó Ádám, Horváth Csilla, Johancsik Tibor, Juhász Márta, Kántor Judit, Kiss Judit, Kupor Ágnes, Lukács Dorottya, Nagy Andrea, Németh Beáta, Pallagi Róbert, Palotás Mária, Putz Erika, Sodin Györgyi, Somogyi Zsuzsanna, Szegedi Katalin, Tamás Ágmes, Tóth Anikó: Tóth Árpád, Udvardi Imre, Varga Tamás, Vass Anikó, Vizvári Márta, Vodeka Éva
4.c, Osztályfőnök: Dobos Gábor
Bucsánszki Csaba, Csillag Luca, Deák Tamás, Éltető Ágnes, Kende Ágnes, Kónya Miklós, Kovács Péter, Máté Béla, Máté Szilvia, Molnár László, Nacsa János, Nagy Tamás, Nagy Zsolt, Palatinus János, Papp Zoltán, Poór László, Poll Andrea, Potyók Miklós, Reinhardt Csaba, Sipos Tamás, Steinbach Erzsébet, Strifler Zsuzsa, Tardos Gábor, Tóth Csaba, Varga Krisztina
4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly
Amberger Gabriella, Apró Gabriella, Baják Gábor, Barsi József, Bényei Zsolt, Blaha Éva, Czank Zsuzsanna, Csata Sándor, Dudás Mónika, Farkas László, Gévai Gábor, Guba Péter, Hajdu Péter, Jancsó Csilla, Juhász János, Kelemen Zoltán, Kondákor Pál, Lazur László, Major Róbert, Mészáros András, Monok Miklós, Pálóczy Attila, Schwirg László, Szabó Attila, Szabó László, Szeiler Ágnes, Szulovszky Zoltán, Szeklencei Tamás, Tóth Béla, Ugrai Gábor, Ulmann Klára
1979-1983
4.a, Osztályfőnök: Trencsényi Borbála
Abbas Amir, Bacsó Gábor, Beck Zsuzsa, Boros Péter, Budai Mária, Csép Balázs, Debreczenyi Attila, Dobszay Gergely, Farkas László, Formanek Tamás, Györe-Szűcs Sándor, Havasi Szilvia, Kása Erzsébet, Keller János, Kokovay Ildikó, Lugosi Mária, Mácsai József, Márton Krisztina, Molnár Tibor, Németh Ákos, Orbán Gabriella, Orbán Tibor, Penczi Judit, Szabó Anikó, Szabó Gábor, Szabó György, Szabó Zoltán, Székely Judit, Szigeti Lívia, Ughy Erika, Ujlaky Péter, Vámossy István, Zsámár Katalin
4.b, Osztályfőnök: Buttykay Emőke
Balaskó Gábor, Barabás Gábor, Bánhegyi Balázs, Berenczki Andrea, Biró Andrea, Bodolai Péter, Fegyverneki Adorján, Gilvácsi Katalin, Hajdu Gábor, Hegyaljai Kiss Judit, Herczeg Barnabás, Horváth Csaba, Jancsecz Győrgy, Kocsis Mihály, Kovács András, Kovács Katalin, Krieger Krisztina, Lakos Tamás, Mohácsy Hedvig, Nagy Dóra, Papp Zsuzsa, Polák Miklós, Rédly Zoltán, Siklósi Csaba, Sisa Péter, Strbik Andrea, Sulyok Csaba, Szalay-Nagy János, Tordai Zsuzsanna, Veres Zoltán, Zalavári Kálmán
4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné
Ábel Zoltán, Andaházy Lóránd, Berczeli Anikó, Fabinyi Gábor, Fülöp Róbert, Hauk Gabriella, Jaklics Sándor, Jároli Judit, Kapovits Ádám, Kausay Kristóf, Kovács Barnabás, Marosi György, Miszori István, Mucsi Ferenc, Parajdi István, Reményi László, Séllei Csilla, Stadler Péter, Szabó Andrea, Szendrei Zsolt, Szigeti Zoltán, Szigligeti Csilla, Szikulai István, Takács András, Vass Erzsébet, Vándorffy József, Virányi László, Wangler Ágota
4.d, Osztályfőnök: Istók Katalin
Arnold Eszter, Barata Erzsébet, Becze Judit, Brassói Annamária, Buru György, Csák Zsuzsanna, Cseh Andrea, Dömök Zsuzsanna, Dudás Viktória, Fehérvári Judit, Horányi Ildikó, Kaczur Margit, Kiefer Éva, Kovács Ildikó, Kovács Katalin, Králl Julianna, Kukovecz Krisztina, Laczik Emma, Martin Erika, Mesés Péter, Nánássy Gábor, Pál Andrea, Péczi Lilla, Selmeci Gábor, Székely Imola, Szép Ilona, Simon Zsuzsanna, Tompos Szilvia, Tóth Andrea, Turcsányi Gabriella, Vinczellér Judit, Vizvári Péter
1980-1984
4.a, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné
Balassa Gábor, Bauman Anita, Bálint László, Belák Mihály, Bikás Attila, Bostyán Adrienne, Budai Thália, Csernyánszky György, Damó Eszter, Dilingai Márta, Dömötör Mária, Erdélyi Tibor, Flóhr Zsuzsanna, Gönczi Miklós, Halasi Zsuzsanna, Hári Péter, Horváth Ildikó, Horváth Krisztina, Koncz Hedvig, Kutasi József, Mike Katalin, Perényi László, Petrák Béla, Pétervári Anikó, Pillinger Eszter, Schmidt Zsuzsanna, Siegl Judit, Somlói Judit, Szabó Gábor, Szekeres Éva, Szlama Zoltán, Tóth Erika, Urich Elemér, Vándor Timea, Wangler Ottó, Zsilvölgyi Csaba
4.b, Osztályfőnök: Vrabély Armandné
András László, Balázs György, Barócsi Attila, Csobaji Anna, Csuvár Ildikó, Dölle András, Egri Erika, Feczkó Ágnes, Fuchs Anikó, Guba József, Hódos Andrea, Hódos Zsuzsanna, Igali Gabriella, Jécsai László, Kiss-Orbán László, Kovács Gábor, Lajkó Szilvia, Makai Tamás, Mák Eleonóra, Medvegy Ildikó, Németh Sándor, Novákovics Anikó, Pásztor Antal, Rozembereczki Zoltán, Rubint István, Sós Natália, Stickl Valéria, Szabó István, Tóth Éva, Tóth Mariann, Tóth Mariann Melinda, Uj Ildikó, Ullmann Tamás, Varga Zsuzsanna, Virág Ildikó, Vitkay László
4.c, Osztályfőnök: Pataki János, Koltai Márta
Árvai János, Bartha János, Csonka Zoltán, Dénes György, Englander János, Erdős László, Fehér Ágnes, Gulyás András, Ichnád Sándor, Juhos Nándor, Keindl Mónika, Keliger Csaba, Kicska László, Kocsis Csaba, Korpás Levente, Kötényesi Ágnes, Kun Gábor, Kutassy Jenő, Misoka Zoltán, Palotai Péter, Sieben Nándor, Szabolcs István, Szeleczki Zsolt, Szücs Imre, Tajti Róbert, Takács Zoltán, Tassonyi Kadocsa, Wellisch Julianna
4.d, Osztályfőnök: Arday Andorné
Bögös Gabriella, Bölcskey Ágnes, Cziráki Andrea, Csernák Zsolt, Csókás Éva, Dudás Judit, Ecker Gabriella, Forrás Lajos, Gera Csilla, Hakszer Andrea, Harján Szilvia, Hennig Péter, Hernádi Zsuzsanna, Izsó Judit, Kis Mónika, Klein Kinga, Kovács Erzsébet, Masznik Ferenc, Márkus Tünde, Medgyesi Enikő, Mucsi Emese, Nagy Anikó, Perlaki Miklós, Rausch Beáta, Szeiler Rita, Temleitner Judit, Tóth Mónika
1981-1985
4.a, Osztályfőnök: Tiber Zsuzsanna
Ardai Petra, Babarczy Eszter, Balogh Béla, Beke László, Bogdán Krisztina, Bugyi Ildikó, Dobszay Ambrus, Faludi Judit, Fazekas Attila, Gáti Anna, Hajdu Péter, Hofer László, Horváth Tibor, Hutvágner György, Jantay Zoltán, Jákfalvi Beáta, Jánosa István, Kemény Eszter, Keserű György, Kostyál Adrien, Kovács Eszter, Kovács Zoltán, Kuzsdra Gabriella, Léderer Gábor, Mészáros József, Nagy Csaba, Nemes Mihaly, Őri Tamás, Prohászka Ottó, Schranecz János, Solymos Andrea, Soós Ágnes, Szabó Ildikó, Szentirmay Csilla, Tomán Gyöngyvér, Vasvári György, Vincze Gyula, Wolf Géza
4.b, Osztályfőnök: Taksony Györgyné
Árokszállási Tamás, Bajó Csilla, Balla Zoltán, Balogh Attila, Besenyi Erika, Buth Csilla, Dölle Ildikó, Fehér Magdolna, Gerő László, Gőgös Éva, Jancsó Krisztina, Lakatos Miklós, Lengyel Gábor, Ligárt Katalin, Molnár Jenő, Molnár Judit, Román Attila, Smidróczki Éva, Somlyay Endre, Stollár Zsuzsanna, Szabó Andrea, Szabó László, Szalay-Nagy László, Szántó Attila, Szántó György, Szentgyörgyi László, Szilasi Gábor, Tary Zsolt, Tóth Gábor, Trautmann László, Villant Lajos
4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Bárczy Péter, Bertóti Andrea, Bognár Bertilla, Bruckner Miklós, Fecsó Péter, Fejér Gábor, Fogarasi Attila, Füstös Géza, Grőbler Tamás, Gyetvai Árpád, Hidasi György, Ignácz Mátyás, Jánossy Balázs, Kocsis Anna, Kovács Gábor, Limbay Róbert, Liszkay Péter, Nagy Judit, Novák Lajos, Pető Zoltán, Rónai Judit, Somogyi András, Stumm Erzsébet, Szabó Ferenc, Szalontai Gyöngyvér, Szenn Zsuzsanna, Széni Zoltán, Tasi Attila, Urányi Péter, Varzsik István, Wavrik Gábor, Zanati Éva
4.d, Osztályfőnök: dr. Kenyeres Zoltánné
Antoni Éva, Ágoston Melinda, Breuer Péter, Büti Krisztina, Dudás Szilvia, Eszes Tamás, Farkas György, Fábián Katalin, Fügedi Ildikó, Gál Judit, Gerencsér Ildikó, Jécsai Dorottya, Kaplonyi Csilla, Kollár Emőke, Kovács Marianna, Kovál László, Latorcai Krisztina, Makó Andrea, Marosi Beáta, Márton András, Nagy Ildikó, Mürschberger Judit, Pilisi Adrien, Pribék Anita, Szedlmayer Beáta, Szelestei Rajmund, Takács Ágnes, Tóth István, Ungár Ivett, Willing Gyöngyi
1982-1986
4.a, Osztályfőnök: Kovácsné Gajdács Ibolya, Bankó Károlyné, Hévizi Ottó
Andrusik Anita, Bakos Ferenc, Binczki Zoltán, Birloni Szilvia, Bocskói Andrea, Brajercsik Andrea, Csornai Gabriella, Demény Tünde, Farnadi Gábor, Frank Miklós, Frey Ágnes, Grolmusz Krisztina, Guba Andrea, Guba Imre, Hajas László, Halász Sándor, Hankó Krisztina, Heleszta Zsuzsanna, Herczeg Dóra, Juhász Illés, Kern Lajos, Kertész Krisztina, Kincses Ferenc, Lakatos Attila, Molnár Zoltán, Pázmándi Katalin, Petrási Katalin, Pigler Ágnes, Rábely György, Sági Gabriella, Schmideg Ádám, Sipos László, Solymosi Gábor, Tersztyánszky Péter, Tuncsik Zsolt, Ujvári János, Varga Katalin, Vörös Éva
4.b, Osztályfőnök: Bartáné Siklós Márta
Antalóczy István, Babarczy Anna, Bartos Nóra, Béki Zoltán, Bényi Klára, Bitskey Andrea, Buru Katalin, Csaba Krisztina, Dániel Júlia, Dési András, Endrei Eszter, Fehér Tamás, Fülöp Judit, Gál György, Győrvári Hedvig, Horváth Zsolt, Kalmár Anikó, Kapus Gábor, Karsa Balázs, Kákóczki Erika, Kiss Edina, Kiss Miklós, Kollár Attila, Kovács Krisztina, Kun László, Kuzsdra Gyöngyi, Lekács Edina, Mohácsi Péter, Molnár Krisztina, Murányi Ivett, Németh László, Németh Péter, Niederfiringer Ágnes, Ollé Tamás, Papp Zoltán, Sallai Ágnes, Szabados Tamás, Szabó Mária, Szivágyi László, Tari Zsuzsanna, Thuma Orsolya, Zamecsnik Éva
4.c, Osztályfőnök: Bényei Károly
Baranyi Judit, Bárczy Zsolt, Bugár István, Dékány András, Dobos Zsuzsanna, Elek Zsolt, Erős János, Hercz Ágnes, Kerekes Gábor, Kiss Etele, Kiss Tamás, Kós Géza, Letenyei Krisztina, Martincsek Balázs, Metzner Zoltán, Pálmai László, Ratkó Julianna, Sándor Anikó, Szabó György, Szekeres Lajos, Szilvási László, Vandlik Antal, Weiner Gábor, Zarándy Ákos
4.d, Osztályfőnök: dr. Fried Ilona
Bakos Judit, Bakos Márta, Biró Péter, Dienes Ágnes, Farmadi Tünde, Gólya György, Juhász Ildikó, Kardos Éva, Klesitz Erika, Kovács Ágota, Köhler Ágnes, Kutasi Katalin, Láng Katalin, Magyar Adrián, Major Éva, Majsa Krisztina, Mészáros János, Monori András, Muszok Judit, Nagy Anna, Novák Gábor, Ötvös Zoltán, Pálinkás Krisztina, Sáfrán Katalin, Siegler Anikó, Somlai Katalin, Szabó-Erdélyi Aranka, Szőts Erika, Tóth Eszter, Trifán Andrea, Wahl Marianna
Brandt József, Braun Péter, Bugyáki Nóra, Csonka Tamás, Ernst Ágnes, Faust Anita, Gráczer Irma, Gyurovszky Mihály, Herb János, Horn Gyula, Hrotko Timur, Juhász Julianna, Karikás Péter, Komár Zsolt, Kálay Csilla, Kocsis László, Kelemen Ágnes, Körmendi Norbert, Kühstaler György, Letenyei László, Mészáros Judit, Mikusi Csaba, Nagy Ágnes, Párizsy Anikó, Sallai Nóra, Sárdi András, Szabó Zoltán, Szép Péter, Sztán Tibor, Tamás Anna, Tóth Judit, Ujhelyi Sarolta, Varga Gábor, Vas György, Víg Ottó, Zahorecz Ádám
4.c, Osztályfőnök: Harmatha Andrásné
Ács Sándor, Antal Sebestyén, Arató Bence, Balog Ilona, Bálint Sándor, Bognár Zsolt, Burian Hana, Fejér Péter, Ferenczi Éva, Garamszegi Tamás, Havas Eszter, Hegedűs Antónia, Kertész Balázs, Kapornai Zoltán, Lelkes Miklós, Magó Zsolt, Majtényi Ágnes, Máté Erzsébet, Mihályi Róbert, Nagy Csaba, Nemes János, Nikovits Tamás, Novák Zsolt, Nyitrai László, Pajzs Péter, Pálfai Balázs, Petrovics Iván, Szabó Tamás, Széni Katalin, Szontág István, Taródi János, Tóth Péter, Vadász Attila
4.d, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné
Bakai Magdolna, Balázs Ildikó, Balog Gábor, Barát Ildikó, Boros Szilvia, Éles Péter, Gombócz Márta, Horváth Géza, Kemény Enikő, Kocsis Krisztina, Kosznai Júlia, Kovács Tünde, László Erzsébet, Lenhardt Anita, Lécz Gyöngyvér, Lóránt Miklós, Medveczky Balázs, Molnár Krisztina, Pintér Attila, Réczicza Ildikó, Somogyi Judit, Szabó-Erdélyi Gábor, Szalai Zoltán, Tasnádi István, Tomán Olga, Tóth Attila, Tömösváry Zsigmond, Turcsányi Miklós, Vincze Edit
1985-1989
4.a, Osztályfőnök: Taksony Györgyné
Ambruszter Géza, Antók Zsófia, Balogh Emese, Blahó Imre, Csinkov Barbara, Diós Antal, Elekfy Enikő, Fehérvári Attila, Gáll Barbara, Halász Pál, Horváth Károly, Horváth Krisztina, Horváth László, Király Fanni, Kiss Erika, Kiss Norbert, Kőrizs Imre, Mezei Szilvia, Molnár Mariann, Nagyvarsányi Natália, Naszódi István, Páll Gabriella, Páter Balázs, Péter Gabriella, Sallai Krisztina, Simeonov Todorov Angel, Simon Erika, Sipos Ferenc, Spielmann Éva, Szabó Csaba, Valiskó János, Varga István, Varga Judit, Varga Katalin, Varró Marianna, Vimláti László, Zádori Krisztina
4.b, Osztályfőnök: Fenyő D. György
Almási Szabolcs, Alpári László, Bokor Ildikó, Büti Etelka, Ernst Judit, Faltay Csaba, Fazekas Péter, Feczkó Péter, Fermezelyi Gergely, Galácz Katalin, Haber Andrea, Harmatha Zsolt, Huszár Krisztina, Kisszölgyémi Zoltán, Kocsord Ágnes, Koncz Tekla, Kökényesi Réka, Maczedvics Anikó, Martin Ferenc, Molnár Zsolt, Perczel Attila, Rab Orsolya, Rónai Gergely, Schreiber Gabriella, Sólyom Katalin, Sperlinger Ágnes, Szabó Judit, Takács Ildikó, Tóth Ákos, Tóth Krisztina, Tyroler Beatrix, Uhrin György, Vida Andrea, Vizvári Emese, Wellisch Katalin
4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Albini Attila, Antalffy Zoltán, Baksai Péter, Bellák Zoltán, Blága Tamás, Cserna Edit, Csomor Veronika, Dölle Ákos, Erdész Ferenc, Filecz Tamás, Gál Árpád, Gerlits Ferenc, Hajdu Miklós, Harmati György, Hazai Tamás, Iványi Zsuzsanna, Jankó Bálint, Jánosi Rita, Katona Gabriella, Lengyel Miklós, Mezei József, Nagy Judit, Pál Katalin, Peták Attila, Radics Péter, Román Zoltán, Schiller Zsolt, Sipos Zsolt, Szemán Zoltán, Szidarovszky Ferenc, Szilasi Edina, Velencei Márta, Vizmathy Csilla, Weisz Zalán, Wolfner György
4.d, Osztályfőnök: dr Kenyeres Zoltánné
Ézsöl Zsófia, Földes Adrienne, Gyurkovics Erzsébet, Hajdu József Gábor, Heckmann Tamás, Horváth Beáta, Izsó Ferenc, Kom Nóra, Krámli Mihály, Ladányi Katalin, Lakos Dorottya, Markovits Katalin, Marosi László, Németh Krisztina, Németh Zsolt, Nuber Anikó, Pál Mónika, Politzer Krisztina, Potecz Judit, Selmeci András, Sós Katalin, Sziráki Szilvia, Thuma Alida, Török Fruzsina, Valu Orsolya, Vincze Beáta, Vörös Ildikó, Wator Ágnes
1986-1990
4.a, Osztályfőnök: Somogyi László
Albert Rita, Almási Balázs, Barna Beáta, Bálványos Miklós, Bitskey Katalin, Bori István, Czoller Zoltán, Cserey Mónika, Fatalin Gabriella, Faust Klára, Gelicz László, Hévizi Attila, Hoppán Eszter, Juhász Béla, Kardati Péter, Keresztesi Andrea, Kiss Judit, Kovács Katalin, Konozsy Péter, Lajos Csaba, Landesz Tamás, Posteliner Nóra, Püspök Ágnes, Rihay Szabolcs, Schlemmer Noémi, Simon Gabriella, Somkuti György, Szabó Ágnes, Szabó Dóra, Tamási Andrea, Tar Attila Balázs, Tóbi Tímea, Turczer Mónika, Vezér Henrik
Balla Zoltán, Barna Ildikó, Bálványossy Ildikó, Bárdi László, Bernáth Cecilia, Bessenyei Brigitta, BiróBeáta, Bottka Zsolt, Brandt Ferenc, Budai Krisztina, Dömötör Gábor, Fehérvári Zsolt, Felkai Réka, Gajdos Andrea, Gábor Eszter, Jakab Szabolcs, Jánosa Bernadett, Jenei István, Karacs Sándor, Kincses Péter, Kovács Judit, Martiny Viktória, Nagy Mariann, Novák Árpád, Oláh Attila, Petrás Brigitta, Sándor Iván, Schwarzenberger Helga, Somos Péter, Sulyok Attila, Szájbely Judit, Tóth Edina, Tóth Miklós, Vági Eszter, Vági Zoltán, Zenthay Péter
4.c, Osztályfőnök: Bánhegyi László
Adorján Tamás, Ács Emőke, Balogh Erika, Bodnár Zsolt, Császár Lilla, Csillag Sára, Csinos Richárd, Erben Péter, Futó Tibor, Fügedi Zsolt, Karádi Zoltán, Kosztolányi Árpád, Kovács Gergely, Kökényesi László, Kún Gábor, Magó Kálmán, Magyar László, Moldvay László, Molnár László, Pacher László, Papolczay Péter, Pásztor Tibor, Petik Attila, Rosta Gergely, Szenn Gábor, Szűcs István, Tauber Egon, Turányi Zoltán, Wahl István
Antók Gergely, Bodó László, Borbély Krisztina, Cserepkai Anikó, Csuka Krisztina, Erdős György, Flóhr Balázs, Horváth Henriett, Jávor Brigitta, Josepovits Zsuzsa, Kálmán Csilla, Kovács Mihály, Köves Péter, Kuti Szilvia, Leitner Gábor, Lengyel György, Lőrincz Orsolya, Nagy László, Palik Krisztina, Polonkai Andrea, Révai Adrienn, Ruszka Béla, Schönhofen Péter, Szalai Ádám, Szász Katalin, Székely Viktória, Szörényi Nóra, Takács Ildikó, Tisza Gyöngyvér, Sz. Tóth Gabriella, Zsólyomi Tímea
4.b, Osztályfőnök: Segesdi Márta
Barabás Anikó, Csejk Miklós, Gál Györgyi, Gyimesi Virág, Hazai Dorottya, Hegedűs Orsolya, Holló Adrien, Hrabovszky Erika, Iglói Judit, Keserű Katalin, Kas Valéria, Kiséry István, Kovács Eszter, Kovács Ivett, Nagy Ibolya, Novákovics Angéla, Orosz Mónika, Polgárdi Réka, Politzer Péter, Rózsahegyi Lilla, Sárdi Dóra, Selmeczi Anikó, Schmidt Zsolt, Szánthó Örsi, Szőke János, Tolvaj Balázs, Tóth Éva, Varga Amaranta, Végh Ágnes, Villant Barbara, Vicze Henrik, Zala Gábor, Zuggó Balázs
4.c, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné
Álmos Attila, Czaltig Zsolt, Csikász Dóra, Dán Balázs, Deli Mária, Faragó Attila, Fazekas Eszter, Fazekas Péter, Fröchlich-Botond Zoltán, Gróf Balázs, Halázs Aranka, Huszerl Gábor, Kalmus Roland, Kiss László, Németh Ákos, Németh Katalin, Prukner Timea, Ratkó Éva, Ruda Gergely, Simonyi László, Szabó Éva, Szathmáry Zoltán, Szántó András, Szécsényi Bálint, Szécsi Áron, Szép Attila, Sztranyák Zoltán, Tóth Bálint, Tóth György, Ujvári Adrián, Veszelik Péter, Weiner Zsuzsa, Zentai Balázs
4.d, Osztályfőnök: Bényei Károly
Bárd Noémi, Bicbac Anita, Bojti Roxána, Bozsik László, Bökönyi Eszter, Csermely Orsolya, Dlustus Zsófia, Dobos Gergely, Ézsöl Mónika, Fekete Csilla, Fűrész Tünde, Gulyás András, Gyűrky Irisz, Hasuly Mónika, Heller Anikó, Horváth Eszter, Juhász Barbara, Kenéz Edit, Kőhidi Eszter, Liener Dóra, Mészáros Mariann, Mikl Mónika, Molnár Ágnes, Nagy Mónika, Nemes Gyula, Nuber Noémi, Pető Márk, Serfőző Krisztina, Szabó Kinga, Szórádi Anikó, Tocsev Márta, Turay Balázs, Uhrin Zsuzsanna, Valter Patricia, Zai Viktória
1989-1993
4.a, Osztályfőnök: Buttykay Emőke
Barabás Edit, Csatári-Szűcs Csaba, Dénes Gábor, Domine Réka, Göttler Dávid, Hajdú Mária, Holló Ádám, Holló Cecília, Imre Balázs, Jánosi Zoltán, Jármi Katalin, Károlyi András, Kovács Brigitta, Krubl Yvette, Lakner Kinga, Majláth Krisztián, Nagy Ágnes, Nyírfás Adrienn, Orosz Györgyi, Osváth Katalin, Ördögh Bálint, Pintér Katalin, Pogácsás Emese, Polónyi István, Ruzics Csilla, Sas László, Szabadkai Anikó Szabó Krisztina, Szoboszlay Katalin, Tisza Andrea, Vadkerti Zádor, Vándorffy Sára
4.b, Osztályfőnök: Gerbner Zsuzsanna
Adorján Péter, Antal Ildikó, Bálványos Attila, Bernáth Ágnes, Borsodi Eszter, Bozsits Viktória, Buss Krisztián, Csaba Noémi, Faragó Livia, Gerenday Rita, Gyarmati Rita, Hargita Árpád, Hazai Eszter, Hitkó Andrea, Horváth Krisztina, Jenei Attila, Király Klára, Kollár László, Kőszeg Fanni, Kutas Dóra, Lelkes Barnabás, Móró István, Nagy Péter, Nagy Zsigmond, Patyi Barbara, Pusztay Réka, Schreyer Viktor, Sebők László, Sefőző Kinga, Stumpf Gábor, Szaitli Lukács, Szigeti Zsuzsanna, Szijjártó Orsolya, Tóth-Szabó Balázs, Urbán Orsolya, Vincze Zoltán
4.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Albert Ildikó, Balogh Judit, Bíró Tamás, Bozóki Zoltán, Csajkás István, Elekes Márton, Gesztelyi-Nagy András, Jákli Ildikó, Járai Zoltán, Juhász Péter, Kánai Gábor, Kanyó László, Kertai Eszter, Kosztolányi Zsolt, Laklia Zsolt, László Gábor, Lengyel Máté, Lux Andrea, Magyar Gábor, Márkus Tamás, Nagy Gergely, Nógrádi Bálint, Pajter Zoltán, Pál Gergely, Sárkány Roland, Sárközi Sára, Szász Olivér, Szécsi Zsófia, Tóth Éva, Unger Tamás, Vályi-Nagy Gábor, Velencei Mónika, Vida Zoltán, Waldmann Tamás, Zsóka Zoltán
4.d, Osztályfőnök: Taksony Györgyné
Acsádi Szilvia, Balatoni Katalin, Baranyai Diána, Boczán Bea, Both Zsuzsanna, Csongrádi Ágnes, Ember János, Frigyes Tamás, Gellért András, Halász Judit, Hanyacz Gábor, Jámbor Barbara, Kertész Balázs, Kondér Balázs, Kovács Botond, Lucánics Gabriella, Magyar Gábor, Mester Dóra, Molnár Barbara, Molnár Piroska, Nagy Boglárka, Nick Veronika, Rajna Bálint, Somogyi Krisztina, Somorácz Tímea, Szappanos Júlia, Szombathelyi Csilla, Tatai Kornélia, Teichmann Dóra, Tury Kinga, Zarándy Nóra
1990-1994
4.a, Osztályfőnök: Fenyő D. György
Borsody István, Bozsits Balázs, Csiba Tibor, Csizi Renáta, Darvas Benedek, Dunai Márton, Egerfai Borbála, Gara Márk, Icha Zsolt, Janda Szivia, Joó Krisztina, Juhász Mária, Kádár Gábor, Kárpáti Eszter, Kiss Gabriella, Kónya Eszter, Korcsog Balázs, Köles Bernadett, Ledniczky Adrienn, Lipp Veronika, Magó Judit, Mlakár Zita, Nagy Ágnes, Novák Katalin, Polónyi Orsolya, Révész Éva, Sebő Anna, Stumpf Nóra, Szabó Alexandra, Szóka Tamás, Thuma Olivia, Tivadar Krisztián, Varga Zsófia, Zombory Máté
4.b, Osztályfőnök: Siegler Gábor
Álmos Csaba, Bakó Tamás, Bánó Péter, Bodor Gabriella, Csányi Anikó, Éles Attila, Forján Tamás, Fricska Károly, Gergely Zsolt, Gyenes Tamás, Győrik Gyöngyi, Héja Gergely, Hollán Miklós, Horváth Judit, Iványi Zoltán, Kiss Tamás, Kovács Gergely, Kővári Gábor, Major Ádám, Nagymáté Balázs, Orlai Bence, Pekó Edit, Perényi Zsigmond, Rabb Andrea, Rontó Rita, Rummel Zsolt, Sánta Nobert, Somogyi Gabriella, Szaitli Iván, Szép Barbara, Szűcs Barbara, Tarr Zoltán, Ungár János, Várhegyi Krisztián, Zárda Attila
4.c, Osztályfőnök: Kardos Éva
Bakos Gábor, Bánó Gergely, Becz Ágnes, Demeter Imre Huba, Demján Szabolcs, Eredi Gábor, Flanek Éva, Fülep Zsolt, Gáspár Tímea, Harmat Kristóf, Harsányi András, Hatvani Zoltán, Heiden Oliver, Huszty Gábor, Kahlesz Ferenc, Kovács Gábor, Köcski Réka, Kunnerth Szilvia, Laborczi Péter, Matics László, Molnár Gergely, Nagy Anita, Nehéz-Posony Ferenc, Néder András, Papp Imre, Papp Róbert, Suri Dalma, Szepes Ágnes, Vad Zoltán
Bátki Pál, Bias Zoltán Barna, Bisztrai Gábor, Farkas Zsuzsanna Katalin, Fazekas Andrea Judit, Fábián Zita Dorottya, Gyorgyovich Júlia, Hargitai Dorottya, Hoffmann Krisztina, Hódi Alexa Viktória, Imrei Gábor, Juhász Zsolt, Konkoly Marianna, Kovács Zsuzsanna, Kövesdi Éva Katalin, Laky Péter, Lázár László, Megyeri Mónika Éva, Menyhárt Eszter, Menyhárt Gábor, Soós Gábor, Stauber Péter, Sullay Gergely Szabolcs, Szűcs Eszter, Tamás Zsuzsa, Tiszai Luca, Tivadar Dániel, Trekovanicz Attila, Veres Edina
4.b, Osztályfőnök: Nemecskó István
Becze Réka Cecília, Bérczy Tamás Attila, Bisztray Katalin, Borszéki Attila Csaba, Bradák Balázs, Fadgyas Antal László, Fésű Szilvia, Héja Katalin Ildikó, Hollós Péter, Huhn Gábor, Kalászi Adrián, Kail Balázs, Kardos Eszter, Keleti Gábor, Kempelen Zita, Kertész Krisztián, Kovács Enikő Ágnes, Kőszeli András, Mauthner Tamás, Miskolczi Péter, Molnár Judit Kinga, Mózes Péter, Nemcsik Attila, Róka Judit, Soós Viktória, Stocker Dániel, Szabó Diána, Szabó Krisztián, Szalai József Tamás, Szécsi Zoltán, Tabajdi Péter, Tarr Erika, Ungár Ervin, Váradi Bernadett, Veress Réka, Vidus Andrea
4.c, Osztályfőnök: dr. Ökördi Péterné
Antal Erika, Biró Gergely, Bóna Gábor, Dobos Botond Zsolt, Genersich Tamás, Gilicze László Antal, Gócza Zoltán Károly, Groll Ottó, Hanák Dávid, Hojtsy Sándor, Horváth Mihály, Kiss Beáta, Kovács Richárd, Mack Áron Péter, Móricz Tamás, Ördög Judit, Pesti Kornél, Rozsnyai Ádám Imre, Sarkadi László György, Schwimmer Tamás Sándor, Simon Zoltán Géza, Simonovits Borbála, Szabó Dénes, Szatmári Péter, Szeredi Tamás, Szőke Ervin, Takács Krisztián, Torma Krisztina, Tóth Adrienn, Tóth Ádám, Urbancsek Tamás, Varga Dóra, Verbőczy Zsolt, Voll Gábor László, Vörös Gergely
4.d, Osztályfőnök: dr. Penyigei Erzsébet
Bárdossy Cecília, Bognár Éva, Fogarasi Balázs, Fricska Anna, Horváth Gergely, Kántor Piroska, Kapusy Pál Máté, Laczkó Ágnes, Latinovits Anikó, Makláry Zoltán, Marozsán Judit, Molnár Anikó, Molnár Beáta, Nyiraty Zsuzsanna, Papp András, Pastyik Noémi, Rados Mária Kinga, Reiniger Balázs, Semtei Ádám, Slárku Gábor, Szabó Anikó, Szalai Nóra, Szedmák Diána, Szegedi Tímea, Szeifert Éva, Szökrön Zsolt, Vámos Izabella
1993-1997
12.a, Osztályfőnök: Kiss János Balázs
Annus Gábor, Ádám Tünde, Barabás Réka, Bán Kornélia, Belákovics Eszter, Biró Gergely Levente, Budavári Eszter, Csomor András, Dános Zsolt, Dunai Mihály, Fekete Zsófia, Feldmájer Györgyi, Galácz Anna, Gazda Ákos Vilmos, Gábor Kata, Gresa Katalin, Gyarmathy Dóra Barbara, Jokán Anita Nóra, Kertész Anna, Kertész Luca, Kovács Anna Erzsébet, Kruk Orsolya Krisztina, Kucserka Zsófia, Manhalder Ágnes, Medgyes Andrea Szilvia, Pál Gábor, Pogány Dalma Ildikó, Sári Enikő, Selmeczi Dóra, Siklósi Zsuzsannna, Somogyi Zsófia, Székely Miklós, Szinovszki Bence, Takács Henrietta, Tóth Bence Lukács, Cs. Tóth Cecília, Tőkés Géza Miklós, Zala Márta Orsolya
12.b, Osztályfőnök: Utassy Katalin
Barabás Géza, Bányai Péter, Elsik István András, Évinger Sándor, Fabó Márton, Fantoly Gábor, Folkmann Viktor, Gálos Zoltán, Halász Ágnes, Josepovits László, Juhász Viktor, Kas Renáta, Kálmán Miklós, Károlyi Márk, Kemecsei Péter Imre, Koltai Péter, Kovács Dániel, Kőszegi Dávid, Krekó István, Lakatos Gergely, Novák Péter László, Ocskó Gábor, Reisinger Orsolya, Shenker Benjamin Sámuel, Sipos Mirella, Stefán Ágnes, Szegedi Krisztián, Szulman Péter Miklós, Takács Péter, Tavasz Hajnalka Bernadett, Teveli Zsanett, Tóth Péter, Váli László
12.c, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Balogh Tibor, Borisz Marianna, Braun Gabriella, Dobos László, Dulkai Miklós, Eörsi Dániel, Erdélyi Tibor, Farkas Zoltán, Görcs Tamás, Gyenes András, Gyimesi Attila, Harsányi Gábor, Hegedűs Vivien, Hortobágyi Anna, Hudák János, Imre Gábor, Jantász Dávid, Juhász-Nagy Lídia, Kertész Ferenc, Kollányi Fruzsina, Kutalik Zoltán, Lövenberg Balázs, Lux Anna, Mérő Csaba, Mihály András, Mocsári József, Naszódi Anna, Pécsi Bertalan, Polyák Imre, Smulovics Péter, Szeitz Gábor, Szűcs Balázs, Szűcs Péter, Tran Nam Long
12.d, Osztályfőnök: Sáfrán Ferenc
Acsay Noémi, Bába Ildikó, Bálint Anna, Bánhidi Brigitta Gyöngyi, Behán Eszter, Birinyi Éva, Deák Annamária, Di Sandri Gabriella Natália, Ditzmann Anita Krisztina, Döme Sándor Gábor, Gerő Zsuzsanna Eszter, Hollendus Hajnalka, Kállay Piroska, Király Anikó Rita, Kiss Márta, Kőházy Erzsébet Karola, László Krisztina, Lengyel Ákos, Mátyás Diána Erzsébet, Mendege Dóra, Miskolczi Zsuzsanna, Nagy Orsolya, Puskás Zoltán, Ruttai Andrea, Schaffer Kinga, Szócska Györgyi, Sztezsarán Krisztina, Tamás Katalin, Tolvaj Alexandra, Tóth Krisztián Máté, Tóth Marcell Szilveszter, Újlaki Natália, Vépy Enikő, Vörös Ágnes, Weigl Ferenc
1994-1998
12.a, Osztályfőnök: Fenyő D.György
Benkő Marianna, Csokonai Kata, Farkas Balázs, Fekete Balázs, Havas Zoltán, Házkötő Gergely, Helyei Nóra, Herr Szabolcs, Horváth Tamás, Jármi Péter, Körner Júlia, Králik Eszter, Kubicskó András, Kubiszyn Viktor, Lapath Katalin, Matalin Dóra, Neustadtl Dániel, Papp Ákos Ferenc, Pálfalvi Kinga, Rózsa Miklós, Steixner Rita, Szabó Zoltán, Szántai Eszter, Szeli Jolán, Szikora Orsolya, Szöllősy Adrien, Takács Mónika, Tepszics Éva, Varga Benjámin, Wéber Kata, Zsuppán András
12.b, Osztályfőnök: Köntös Zsuzsanna
Ardai Róbert, Balog Tamás, Bán Gergely, Berkes Katalin, Dávid László, Eisler Zoltán, Fenyő Balázs, Forró Judit, Halász Endre, Héder Balázs, Hudecz Attila, Imre Péter, Kelen Dorottya, Kun Bernadette, Manhalter Dániel, Molnár András, Molnár Dóra, Nagy Sándor, Nagy Xénia, Pinczés Ádám, Sándorfi Dávid, Sipos András, Szarvas Zsuzsanna, Szertics Tamás, Tombor Katalin, Ürögi László, Vadady Barbara, Vargha Katalin, Vámos Lénárd, Weidemann Ádám, Zrubka Beatrix
12.c, Osztályfőnök: Tóth Julianna és Kardos Éva
Benke András, Biener Péter, Dankó Dóra, Darabos Noémi Ágnes, Egerszegi Orsolya, Fekete Tamás, Fülöp Farkas János, Hámori Ádám, Héjjas Péter István, Kecskeméty Linda Zsófia, Kovács Ádám, Kovács Barbara, Kovács Gabriella, Kozma László, Lengyel Beáta Viktória, Magyar Tamás, Mátó István, Mátyási István, Nagy András, Náray Gábor, Noll Márton, Strumperger Viktória, Szekeres Szilvia Noémi, Szigel Gábor Tamás, Takács Szabolcs, Tótin Ágnes, Vaik Zsuzsanna, Vidor Anna, Zamaróczy Gábor Dániel
12.d, Osztályfőnök: Szántó Gabriella és Kormos Mária
Angiulli András, Baksa Orsolya Éva, Balla Éva, Balogh Emese, Balogh Nóra, Berényi András, Czvalinga Katalin, Erdélyi Krisztina, Fejes Andrea, György Kinga, Jerkovich Júlia, Kelemen Janka, Kertész Gábor, Kiss Tamás, Kovács Tímea,Lázár Gabriella, Marosi Balázs, Marozsán Ildikó, Nagy Gabriella, Nemcsik Balázs, Pais Anna, Sipos Andrea, Sós Irén, Steigerwald Zsuzsa, Szalóki Nóra, Székely-Tóth Ágnes, Szikora Zsuzsanna, Szkárosi Niké, Telegdi René Tibor, Tihanyi Eszter, Tölg-Molnár Zsófia
1995-1999
12.a, Osztályfőnök: Terjéki Ildikó és Virághné Földesi Katalin
Azim Viktor, Barkóczi László, Bibó András, Bodor László, Bozi András, Csaba Péter, Csókás Erna, Dalos Ábel, Fűtő Gergely, Hegyi Ádám András, Hopotovszki Gabriella, Horváth Ákos, Horváth Mónika, Kamjén Katalin, Katona István, Kecskés László, Kovács Attila, Kőmíves Zoltán, Lénárd Attila, Mostbacher Andrea, Nedoba Gergely, Nyugati István, Pajkossy Péter, Palkó Anna, Papp Márta, Pinczés László, Pusztaszeri Katalin, Reiczigel Zsófia, Selei Adrienn, Sima Péter, Szabó Nikolett, Szigeti Szabolcs, Varga Piroska, Veress Máté, Zsilinyi Gergely
12.d, Osztályfőnök: Pongor Gábor
Bartha Csilla, Cenov Diána, Csiky Edit, Dávid Vera, Gál Georgina, Jeney Gábor, Jólesz Dávid, Kádár Anna, Kapusy Katalin, Keszei Barbara, Krokoska Krisztina, Léderer Sándor, Majzik Helga, Mészáros Ildikó, Multas András, Nagy Dániel, Nagy Éva Eszter, Nagyrónai Judit, Pethes Ágnes, Puskár Krisztián, Rakonczay Enikő, Rév Ádám, Ruzsa Dénes, Somorjai Balázs, Szabó Imre, Szegvári Linda, Székely Gábor, Szigeti Zoltán, Tallós Réka, Tompa Dénes, Tóvölgyi Sarolta, Urbán Márton, Varga Dorottya, Varga Zsuzsanna, Vinkó Andrea, Vörös Attila, Vörös Orsolya, Zamaróczy Ádám
12.e, Osztályfőnök: Gál Györgyné
Balogh Béla Sándor, Balogh Róbert, Bánlaki Csenge, Banyó Márton, Bóna Péter, Brehel Enikő, Bucsy Barnabás, Csapár Timea, Doór Tamás, Dóra Gábor, Eppich Győző, Erdei Miklós, Győző Miklós, Hadas Richárd, Hevér Gábor, Horváth Zoltán, Imrei László, Jakab Zsolt, Kertész Bence, Kramer Zsófia, Lepcsényi Lilla, Lovrics Anna, Mahler István, Papp Attila, Roszol László, Schlanger Judit, Spielberger Ágnes, Szécsi Ákos, Tabajdi Márton, Theisler Katalin, Tököly Vilmos, Végh Krisztina, Kovács Gyöngyi
1998-2002
12.a, Osztályfőnök: Szendefi Ferenc
Ágoston Marietta, Balogh Lívia, Bárdossy Júlia, Blaskó László, Bodó Sarolta, Diera Diána, Dobos Szilvia, Dóczi Erika, Égerszegi Csaba, Facsády Eszter, Gombár Judit, Hajdú Anna, Heinrich Annamária, Horváth Olivér, Juhász Katalin, Kerek Roland, Kiss Bence, Kovács Klára, Kránitz Boglárka, Kucserka Fanni, Lasztóczi Petra, Németh Fruzsina, Roszkos Ádám, Rózsa János, Somogyvári Mihály, Stefani Edit, Szederkényi Marcell, Szentistványi Anna, Tóth Kata, Tóth Mónika, Várady Tímea
12.b, Osztályfőnök: Hubert Györgyné
Aczél Anna Zsuzsanna, Balázs Péter, Bánfai Babett, Bánhegyesi Dániel, Bánsághi Száva, Békei Beáta, Benedek Hajnal, Bihari Zoltán, Bukovinszki Tünde, Burg Anita, Groma Dániel, Hegedűs Andrea, Huszár Orsolya, Kéri Anna, Kincses Petra, Kosztil Dániel, Kovács Gábor, Köves Bálint, Kőszegi László, Krajczár Krisztián, Lerchner Szilvia, Linczényi Márk, Lovász Ádám, Magony Péter, Máté Miklós, Micsonai András, Németh Katalin, Petrik Éva, Piukovics Nóra, Schwenner Zoltán, Simon Sarolta, Szigel László, Turai Péter, Uzsák Péter
Balkó Ádám, Bárkai János, Bartha Bendegúz, Bartók András, Becs József, Bódis Ádám, Bolla Péter, Farkas Norbert, Kálmán Emese, Kazár Timea, Korda Júlia, Kovács Kornél, Kovács Péter, Kovács Zoltán, Krett Gergely, Luong Hoa Vinh, Nagy Ádám György, Novák Dániel, Ozvald Tamás, Retteghy Orsolya, Salát Máté, Sarlós Kata, Sermer Ádám, Szentgyörgyi Zsófia, Szilágyi György, Szőke Tamás, Szöllösi Áron, Terdy Tamás, Tövisházi Gyula, Várhidi András, Zátroch István
12.d, Osztályfőnök: Kiss Gyöngyi
Bíró Richárd, Bódi Roland, Dér Kristóf, Dudás Éva, Farkas Péter, Fehér Barbara, Fekete Alex, Gajdos Mónika, Gönczi Dániel, Greskovics Eszter, Győr Ágnes, Gyuris Dóra Zsuzsanna, Hosszú Szabolcs, Huszár Gábor, Illés Tamás, Keller Ákos, Keszthelyi Nóra, Kis Gergely Ádám, Kollár Szonja, Kruppa Ágnes, Léderer Dániel, Lévai Emese, Ligetfalvi Gergely, Lorschy Péter, Mesterházy Fruzsina, Molnár Lili, Molnár Timea, Németh Zsófia, Nguyen Thuy Lien, Nyári Dorina, Pintér Csilla, Roskó Mária, Szíber Éva, Tombor Balázs, Tunyogi Réka
Balogh Enikő, Benedek Nóra, Benkő Judit, Bódis Éva, Boros Annamária, Danesch Ágnes, Deák Szilvia, Demjén Nikoletta, Eipel Ferenc, Erdei Éva, Fejes Csilla, Gárdos Eszter, Jankovich Éva, Kapos Piroska, Kecskeméti Zoltán, Klébercz Timea, Kőrösi Péter, Krima Noémi, Laczkó Márk, Mayer Dániel, Mezőffy Éva, Nagy Gergely, Nánási Boglárka, Nemes Dávid, Nógrádi Nóra, Pintér Ádám, Pock Orsolya, Regula Noémi, Schmidt Attila, Szabó Csilla Judit, Szabó Szamanta Nóra, Szinay Csilla, Töttösi Annamária
2003-2007
12.a, Osztályfőnök: Mezei Mónika
Benyó Veronika, Bihari Eszter, Csépányi Andrea, Csető Georgina Etelka, Csomós János, Czombos Csilla, Dés Fanni, Dickmann Ádám, Dobos Gergely, Figler Szilvia, Grezsa Anna, Hangya István Endre, Horváth Gábor, Károly Zsófia, Kiss Attila Máté, Kostyán Andrea, Kovács Gergely, Lőrinczi Csaba Sándor, Magos Bálint, Mészéros Zsófia Eszter, Molnár Aníta, Morvay Gergely, Nagy Katalin, Papp Gáspár Benedek, Petényi Sára Júlia, Peterdi Viktor, Pogány Katalin, Portrusching Gábor János, Simon György, Szabó Klaudia, Szeles András, Varga Bálint Péter, Varró András, Wieszt Andrea
12.b, Osztályfőnök: Penyigei Erzsébet
Bodai Zsolt, Bognár Gergely, Bohus Ákos , Csatlós Dalma Dorottya, Csépe Ádám Bence, Cserna Bence, Csiba Farkas, Deák Domonkos, Faragó Péter, Friedl Zoltán, Győrfy Dóra, Hont Péter, Horváth Barbara, Juhász Júlia, Kiss Csaba, Kocsmárszky József, Kovács Adrienn, Kovács Tamás, Kovácsik Levente, Köves Dániel, Lakatos Béla, Lázár Evelyn, Lepsényi Sándor, Molnár Henriett, Nagy Brigitta, Nagy Tünde, Nyirő Dóra, Olasz Ferenc, Papp Ágnes Réka, Princz Zsófia, Serfőző Dávid, Somlyó Tamás, Takácsy Balázs, Tatai Dániel, Zelenyánszki Helga, Ziaja Zsófi
12.c, Osztályfőnök: Nemecskó István
Bodnár Dávid, Bognár Blanka, Boskovitz Dávid, Bozsó Barna, Csányi Máté Gábor, Fiktusz Botond, Fokas-Rodatos Gergely, Gajdos Beáta, Gerendás Dániel, Györffy Balázs, Gyürke Csaba, Hannák Gábor, Hegyi Péter, Hoffer Márton, Jakab Gergely, Karancs Iván, Kassai Dániel, Kirilly György, Lepcsényi Soma, Mészáros Balázs, Paksy Patrik, Palkovics Mihály, Phan Thu Thuy, Radó Márta, Rátz Gyula, Sommer Dániel, Szabó István, Szirmai Roland, Totisz Dániel, Treszkai László, Tuba Péter, Varga Eszter, Várkonyi Dóra